Termékek közötti navigáció:
jobbra (->) és balra (<-) nyilak
használatával is lehetséges!
Laune - Megoldás a logisztikában


Tartalomjegyzék:
Villáminterjú Gecse Gergely úrral
A Nemzetgazdasági Minisztérium logisztikai referensével
Logisztikai klub a social médiában "Táncoljon velünk" Üzleti eredmények
Ötlettől a megvalósításig
Beszélgetés Balogh László ügyvezetővel
Német precizitás –
magyar igényesség
7 év - 7 termék Születésnapi akció a LAUNE-nél A 90 – 60 – 90-es ügynök
Versenyszellem – avagy Sárkányhajóval a világbajnokságra Új ügyfeleink    
 

Villáminterjú Gecse Gergely úrral A Nemzetgazdasági Minisztérium logisztikai referensével


1./ Hogyan értékeli a logisztika, mint ágazat jelenét a nemzetgazdaság szempontjából?
Magyarországon közel 30 ezer vállalkozás működik a logisztikai szektorban, melyek a hazai GDP mintegy 6%-át állítja elő, 150 ezer embert foglalkoztatnak és több mint 10 milliárd € forgalmat bonyolítanak. A pénzügyi-gazdasági válság a logisztikát sem kímélte, a szállított áruk tömege 2009-re 11,9%-kal csökkent, és sajnos nagyon sok vállalkozás ment tönkre.


2./ A logisztika mely területén látja Ön a legintenzívebb fejlődési lehetőséget?
A feldolgozóipari és mezőgazdasági kis- és közepes vállalkozások logisztikai kiszolgálását, és a „zöld” logisztikát látom jelenleg a legperspektivikusabbnak.

3./ A kormányzat milyen eszközökkel támogatja a logisztikai szektorban működő kkv-k helyzetét a válságból történő kilábaláshoz?
A logisztika másodlagos/származtatott keresleti jellege és az ország nehéz pénzügyi helyzete miatt a szektorban működő vállalkozások szolgáltatásai iránti igény közvetlen ösztönzését (pl. ahogyan külföldön a roncsautó-programokkal az autóipart segítették) nem lehetett alkalmazni. A kilábalást elsősorban fejlesztési pályázatok kedvezőbbé tételével, illetve a korábbi nyertesek szerződéses kötelezettségvállalásainak enyhítésével tudtuk segíteni.

4./ Vannak-e a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak pályázati kiírásai, ösztönző programjai amivel  javítani kíván a logisztikai szektor helyzetén?
A Kormány tavaly fogadta el a Logisztikai akciótervet, mely Magyarország logisztikai potenciáljának kiaknázását célozza. A logisztikai szektor helyzetének javítására számos EU-s pályázat érhető el (pl. logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztése), melyek nevében nem feltétlenül találjuk meg a logisztikát. (pl. a GOP technológiafejlesztési kiírásaival akár raktári állványrendszer vagy targoncabeszerzésre is lehet támogatást elnyerni.)

5./ Véleménye szerint az intralogisztika területén a dinamikus tárolási módok milyen előnyöket jelentenek a statikus tárolási módokkal szemben? Miért érdemes invesztálni a drágább technológiai újításokba?
Ha a teljes költség – például a csökkenő raktárterület igény miatt – kisebb lesz, akkor mindenképpen érdemes a drágább technológiába fektetni, és a további előnyöket (pl. automatizálás révén) is számításba kell venni. Természetesen a megbízható technológia, a kifogástalan szerelés és a gondos karbantartás elengedhetetlen.

6./ Ha néhány mondatban összegezni kellene, hogyan látja, milyen vízió jelenik meg Önben a logisztika jövőjét illetően:
- 5, 10 év távlatában? – mi lenne az?!
A logisztika a vállalati versenyképesség még fontosabb tényezője lesz, a kiszervezések miatt pedig a piac tovább fog nőni. A környezeti fenntarthatóság egyre nagyobb figyelmet fog kapni (pl. CO2 kvóták), a minőség és a biztonság szerepe is nőni fog. Az öregedő társadalom pedig egyre nagyobb kihívást fog jelenteni mind a munkaerő, mind pedig a közlekedésre jutó egyre csökkenő források miatt.  



Logisztikai klub a social médiában

 

BI-KA LogisztikaAmodern média eszköztárát sorakoztatja fel a BI-KA Kft. akkor, amikor együttgondolkodásra, eszmecserére, problémamegoldásra, kommentre, blogolásra várja olvasóit, partnereit. Interaktív, mégis nagy odafigyelést, folytonos készenlétet, válaszadást, reakciót igényel a social médiában való részvétel. Előnye, hogy aktivitásával sok követőt, rajongót, olvasó – együttgondolkodó társat talál, akikkel megoszthatja gondolatait, érveit, szakmai tapasztalatait.
A LAUNE Kft. mint a BI-KA Kft stratégiai szövetségese, partner ebben a nagyszerű kezdeményezésben. A BI-KA Kft tapasztalata, fiatalos csapata, lendülete és aktivitása adhat a szakmai szervezetnek egy olyan párbeszédet, és kezdeményezést, amely példa értékű lehet más szakmák közösségépítő kezdeményezéseihez.
Mi, a LAUNE csapata csatlakozunk ehhez a gyakorlati indíttatáshoz. Minden ötlet annyira jó, amennyire a gyakorlatban megvalósul. A LAUNE él a lehetőséggel és aktív párbeszéddel járul hozzá a facebook-on, iwiwen, létrejövő kezdeményezéshez. ÉS ÖN?


                   http://www.facebook.com/pages/Szolnok-Hungary/Logisztikusok-klubja/108149669235685?v=wall linken.


 

"Táncoljon velünk"


Vaya Con DiosUgye emlékeznek? Júniusi hírlevelünkben kommunikáltuk, miszerint június a zene, a tánc hónapja.Erre emlékezve így szólt a felhívásunk: "Amennyiben július hónapban 500 ezer vagy a feletti megrendeléssel él, úgy egy különleges élmény részese lehet, melyet az Önök részére biztosítunk." A 9-es bűvös szám, ez esetben is a nyerő. 9 olyan üzleti partnerünk tisztelt meg ebben a hónapban a bizalmával, akik termékrendelésüket ezen összegre, vagy e felett tették meg. Ezúton is megköszönjük megrendelésüket, bizalmukat, és tisztelettel meghívjuk őket Szeptember 1-én a Syma Sportcsarnokban rendezendő Vaya Con Dios koncertre.

 

Az erről szóló levelet, értesítést és a jegyeket postán eljuttatjuk ügyfeleink részére! Kellemes élményt és jó szórakozást kíván a LAUNE!


 

Üzleti eredmények

 

 

Megjelent az Üzleti Jelentések aktuális száma. Újból bővül a feldolgozóipar.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 53,5. Megállt a feldolgozóipar májusban és júniusban tapasztalt enyhe összehúzódása, és júniushoz képest már elkezdett bővülni a feldolgozóipar. A szezonálisan kiigazított index az idei hét hónapból ötször jelzett növekedést, és a két összehúzódó hónapban alig maradt az index értéke el az 50,0 ponttól - a későbbi szezonális kiigazítások fényében még ez is megváltozhat.
A július havi index 3,9 százalékponttal magasabb a júniusi értéknél (49,6). Július jellemzően kedvező hónap volt a korábbi években, csak 1996-ban, 2007-ben és 2009-ben volt 50,0 pont alatt az index értéke (rendre: 49,3; 49,6; 49,2), de azokban az években sem sokkal. A nyers BMI érték is emelkedett júniushoz képest. Júliusban kettő kivétellel a többi részindex pozitív tartományban tartózkodott, és az indexértékek többsége nőtt júniushoz képest (csak a beszerzési árak és a szállítási átfutási idő indexei mutattak csökkenést).
A júniusi enyhe növekedés után 4,9 százalékponttal lett magasabb az új megrendelések indexe (56,5), és ezzel már hetedik hónapja mutatja a rendelésállomány növekedését. A beszerzési mennyiség indexe (57,9) jelentősen emelkedni kezdett (6,3 százalékponttal) júniushoz képest. A termelési mennyiség indexének (57,8) folyó havi értéke 7,3 százalékponttal nagyobb az előző hónaphoz viszonyítva. A beszerzési árak indexe (65,2) ismételten enyhén csökkent, ezúttal júniushoz képest, de továbbra is az árak dinamikusabb emelkedésére utal. A trend a szezonális kiigazításnak köszönhetően immár tizennegyedik hónapja tart. A szállítási átfutási idő indexe (40,8) némileg visszaesett, értéke 1,7 százalékponttal alacsonyabb a júniusinál, és az átfutási idők nagyobb mértékű hosszabbodására utal. Júliusban elkezdett nőni a vásárolt készletek mennyisége, ami az elmúlt időszakban a legkevésbé sem volt jellemző.
A késztermékkészletek alacsonyabbak lettek az elmúlt hónapban. A vásárolt készletek szintje (54,3) júliusban az előző hónapinál 6,2 százalékponttal magasabb. A késztermékkészletek indexe (49,8) 2,1 százalékponttal lett nagyobb, és ezzel a készletmennyiség rendkívül enyhe csökkenésére utal. A külpiaci mutatók júniushoz képest nagyon kedvezően alakultak. Az importindex (60,0) 8,2 százalékponttal lett magasabb, és továbbra is növekedést jelez. A négy hónapja még erős ütemben csökkenő exportindex értéke (58,4) újból emelkedett, és ezúttal 2,0 százalékponttal lett nagyobb, továbbra is az export növekedésére utalva. A foglalkoztatási index (52,9) nyolcadik hónapja jelzi folyamatosan a foglalkoztatottság bővülését a feldolgozóiparban, és a múlt havihoz képest 0,1 százalékponttal magasabb lett az értéke.


 

Ötlettől a megvalósításig Beszélgetés Balogh László ügyvezetővel

A LAUNE egy kicsit másképp, 2010. augusztus 26-án ünnepli megalakulásának 7. évfordulóját. Más módon, mint a megszokott, csendben, és mégis örömmel teszi mindezt akkor, amikor a cég fejlődésének egy izgalmas állomásához érkezett. Hogyan, és milyen elhatározással tudta áthidalni a nehézségeket, melynek eredményeként zuhanó repülés helyett intenzív munka, fejlődés jellemzi a céget! Erről egy kicsit később, szeptemberi beszámolónkban szólunk. Addig is, míg ez az információ megérkezik, had fedje egy biztonsági zár.
Most inkább arról szólunk, hogy a szerény megemlékezés arra indította a Cég vezetését, hogy visszanézzen, emlékezzen, megszólaltasson olyan cégvezetőt, aki a kezdetek óta együttműködő partnere a LAUNE Kft-nek.

Ebből az indíttatásból beszélgettünk Balogh László ügyvezetővel, a Balogh tészta Zrt tulajdonosával, aki mára az ország negyedik legnagyobb tésztagyárát tudhatja magáénak.Balogh Tészta

- Balogh úr hogyan kezdődött a két cég együttműködése?
- 2003-ban az új üzem indításakor új berendezésekre is szükség volt, így polcrendszerek beszerzésére több ajánlatot kértünk be. Egy bútorforgalmazó vállalkozáson keresztül ismerkedtünk meg a Laune Kft-el. A kapcsolatfelvételt követően pozitív tapasztalatok értek bennünket, úgy, mint: a cégvezetés hozzáállása, egyszerűsége, rugalmassága. Ugyanakkor jó minőségű terméket kínáltak kedvező áron, így tőlük rendeltük meg az állvány- és polcrendszereket.

- Miért éppen a LAUNE volt az Önök számára az optimális választás?
- A kivitelezés során tapasztaltuk, hogy a cégvezetés milyen gondot fordított a minőségi munkára. Természetesen a kedvező ár mellett az emberi szimpátia is közrejátszott a választásban. Mind a termék, mind pedig a csapat kitűnően teljesített, eleget tett az elvárásoknak.

- Lát-e, tapasztalt-e hasonlóságot a két Társaság értékrendje, magatartása között? Az azóta eltelt „7 szűk esztendő” alatt milyen kapcsolat alakult ki a Balogh Tészta Zrt és a Laune Kft együttműködésében?
- Hasonló vezetési stílus jellemzi a két céget. Ugyanakkor, ami közös bennünk, és mi a vállalati filozófiánkban megjelenítettük, a Laune-nál tapasztaltuk, hogy mindketten mind a kereskedelmi, mind pedig a piaci kapcsolatainkban a tisztességes piaci magatartásra törekszünk. A LAUNE munkájában fontos, hogy az esetleges menet közbeni változtatásokat meg tudjuk beszélni, így dinamikusan, és gyorsan alkalmazkodnak a változásokhoz. Ennek eredményeként az együttműködés hatékony, gördülékeny a két cég között, ami az óta is több termék megrendelésében realizálódott.

- A Balogh Tészta Zrt az egészséges táplálkozás, ugyanakkor a hagyományos magyar gasztronómia híve. Hogyan népszerűsítik ezen felfogásukat? 
- Társaságunk fő terméke a tojás nélküli termékcsalád, - a tésztatakarékos és a durum lisztből készült termékek - amellyel egy speciális igényt, réteget szolgálunk ki. Ma már rendkívül népszerűek a csökkentett zsírtartalmú és koleszterinmentes tésztafélék.
 Alapvető készítményünk a hagyományos, négy tojásos termék, mely Magyarországon még mindig tradíciónak számít. Természetesen nekünk a termékkínálat összeállítását ezekhez a fogyasztói igényekhez kell igazítanunk. Ugyanakkor egy olyan újdonsággal,- ma még a piacon bevezető szakaszban kapható, az egészség megőrzését klinikai tapasztalatokkal alátámasztó,- egyedi termékújdonsággal lépünk a piacra, amely nem gyógyszerként, nem gyógyhatású készítményként, hanem, az időskori problémákat megelőző, fogyasztásra szánt termékként jelenik meg.  Ez az a tészta, amely a mentalfitol nevet kapta, attól különleges, hogy a rendszeresen fogyasztott termék meggátolja az idősödő emberek agyi kapacitásának romlási folyamatát azáltal, hogy elősegíti az érfalra lerakódott fehérjék lebomlását. A termék bioaktív növényi hatóanyaga segíti a szervezet védekezőképességét, a károsító hatású oxidatív folyamatok csökkentését. E termék fogyasztásának célja, a fenti problémák kialakulásának megakadályozása, és nem a már kialakult problémák kezelése. A készítmény minden egészségbiztonsági követelmény megléte mellett, íz hatásában is többletet nyújt a terméknek azáltal, hogy 0,8 – l %-os mental fűszer adalékkal van ellátva. A világhírű gyógyszerfejlesztő szakember dr Oláh Zoltán által vezetett Pharmacoidea kutatócsoportja szabadalmát mi nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában kizárólagosan a tésztagyártás során alkalmazhatjuk.  Természetesen, ezen terméket, más élelmiszergyártókkal közös klaszter keretében vezetjük be a piacra. A hagyományos reklámozás mellett ennek marketing, - pr promóciója is folyamatban van.

- Gratulálunk Önöknek ahhoz, hogy az üzemükbe a közelmúltban egy 300 milliós, ebből 30 millió Ft-os európai uniós beruházást valósítottak meg. Mennyiben segíti ez a megvalósult projekt a munkájukat, és hány év kellett ahhoz, míg az ötlettől a megvalósulásig eljutottak?
- Ennek a projektnek a megvalósulása azt jelentette számunkra, hogy a világ élvonalából származó Pavan olaszországi tésztagyártó cégtől meg tudtuk vásárolni a legmodernebb technológiát. A számítógép által vezérelt technika minimálisra csökkenti az emberi mulasztásból, tévedésből eredő kockázatokat. Az új technológia révén tovább nő a termék minősége, amely által volumenében is nagyobb eladásra számítunk. S, hogy mennyi idő telt el az ötlettől a megvalósulásig? Egy év tervezés, gondolkodás után vágtunk bele a projektbe, és további egy év telt el a megvalósulásig.

- Exporttevékenységük révén több Európai Uniós országban is jelen vannak. Hol, mely területeken tevékenykednek?
A környező országokban, ezen belül is Szlovákia és Románia jelentős, bővülő piacnak számít. Más, kereskedelmi partnerünk által jelen vagyunk Ukrajnában, Horvátországban.
Egyeztetések, komoly tárgyalások folynak olaszországi partnerekkel, a fent említett mentalfitol tartalmú tészták olaszországi bevezetésére.

- Végezetül: a továbbiakban milyen partneri, együttműködési lehetőséget lát a Balogh Tészta Zrt és a LAUNE Kft. között?
- A közeljövőben egy raktárfejlesztési beruházásba fogunk a szomszédos telken. Ez, mintegy ezer négyzetméteres raktárterület kialakítását teszi lehetővé, ahová új, dinamikus tárolási rendszerek beszerzését tervezzük. Természetesen, a Lane-től  fogunk árajánlatot kérni.

 

Köszönöm szépen Balogh úr a beszélgetést!

Hajdú Katalin
Pr szakértő



Német precizitás – magyar igényesség


Mit jelent az, ha egy cég kellő rugalmasságot tanúsít ahhoz, hogy a megrendelő igényeinek megfeleljen? Vajon a referencián és minőségi elváráson túl mennyire szükséges, hogy a vevő speciális kérését figyelembe vegye egy társaság? Nos, az alábbiakra látunk egy példát, ami nem egyedi, mégsem szokványos jelenség.

A Stefani Hungária Gépgyártó Kft a világ legnagyobb autógyárai számára tervez, gyárt egyedi megmunkáló berendezéseket, közreműködik azok üzembe helyezésében és folyamatos karbantartásában. Olyan nevek szerepelnek a palettán, mint a Lamborghini, az AUDI, a Volswagen, a Mercedes és a Porsche neve minden ember számára ugyanazt üzeni: pontosság, precizitás, megbízhatóság. A 2003-ban, létrehozott Stefani Hungaria Kft- a Hepbergben működő anyavállalat indíttatására - beváltotta a hozzá fűzött reményeket, - mint ahogy azt Fina Sándor ügyvezető igazgató elmondta: az AUDI, a Krause, a Rehau és további jó hírű vállalkozás megbízható partnerévé tudott válni. Köszönhető mindez annak a tudásnak, szakértelemnek, megbízhatóságnak, melyet munkatársaik nyújtanak, annak, hogy a társaság egyharmada magasan képzett gépészmérnök, a forgácsoló és szerviz-munkatársak gyakorlott szakemberek. Német precizitás – magyar igényesség
2010 áprilisában érkezett egy előzetes ajánlatkérés a LAUNE Kft részére a Stefani Hungariától, egy szerelhető, mobil válaszfal tekintetében. A Társaság a meglévő gipszkarton rendszerét kívánta egy esztétikusabb, szétszedhető, rugalmas válaszfallal felváltani. A Cég ügyvezetője rendkívül körültekintő volt a falrendszer szállítójának kiválasztását illetően. Olyan partnert keresett, akinek referencia munkáját a helyszínen meg tudja tekinteni. Ezt a lehetőséget a LAUNE Kft biztosította, mivel a CBA központ Alsónémedi telephelyén lehetőség nyílt a beépített termék megtekintésére.
 A kiválasztott válaszfal a minőségi követelményeken túl a „referenciapróbán” is megfelelt, már csak egy kritérium teljesítése kellett a Launénak ahhoz, hogy a Stefani Hungaria elvárásának eleget tudjon tenni. Mivel a megrendelő munkatársai nagy irodai apparátussal dolgoznak, komoly tervezési, számítástechnikai háttérrel rendelkeznek, minél kevesebb munkaidő kieséssel kívánták az irodai átalakítást végrehajtani. Így a megállapodás szerint a szerelési munkáknak csütörtöktől – vasárnapig terjedő időszakra kellett megvalósulnia, melyet a LAUNE Kft szombati átadási nappal, határidő előtt, maradéktalanul teljesített. 

Ahogy a kifogástalan megjelenés az üzleti életben, a német precizitás az elvárásokban és teljesítésekben, a magyar igényesség, rugalmasság és következetes tisztességes üzleti magatartás az, mellyel el lehet nyerni, meg lehet tartani az ügyfelek bizalmát. Ez pedig nem kevés, ma a gazdasági válság sújtotta bizalmi válság kellős közepén!


Hajdú Katalin
Pr szakértő


 

7év - 7 termék Születésnapi akció a LAUNE-nél

 

LAUNE

Ahhoz, hogy a LAUNE csapata ügyfeleivel megoszthassa azon örömét, hogy immár 7 évesek lettünk, hét terméknél különleges kedvezménnyel kedveskedünk. Születésnapi meglepetés! Egy héten keresztül, augusztus 23-tól augusztus 31-ig, 7 munkanapon keresztül 7 terméket kínálunk 70 %-os áron! A születésnapi ajánlatunkat megtalálja honlapunkon: a www.laune.hu-oldalon. Ne feledje, találkozzunk augusztus 23-án a honlapunkon! Ünnepeljen velünk! LAUNE


 

A 90 – 60 – 90-es ügynök

 

A HVG 2010. július 17.-i száma egy érdekes orosz-amerikai kémbotrány titkaiba enged bepillantani. S, hogy miért is hoztam mindezt elő, a cikk végén megtudja. Ebből idézek néhány gondolatot Önöknek:

„A kémek közt a sztár a fiatal és vonzó Anna Chapman, - akit formás alakjára utalva – gyakran 90-60-90-es ügynökként emlegetett a sajtó. Apja állítólap a KGB-hez kötődő orosz diplomata. Ő brit férje révén kapta angol családnevét és került Londonba. Ott aktív társasági életet élt, úgy hírlik, megkörnyékezte a Lordok Házának egyik tagját, sőt kapcsolatot keresett a leendő trónörököshöz, Vilmos herceghez és öccséhez, Harryhez is. Az USA-ban viszont csak ez év elején érkezett, ilyen rövid idő alatt pedig aligha tudott sok bizalmas információt kiszimatolni. Így egyszerre érthetetlen és gyanús, miért áldozott Moszkva sok millió dollárt a működtetésükre, kiadásuk után pedig miért várta őket lakás és havi kétezer dolláros ellátmány ígéretével továbbá miért cseréltek négy oroszországi elítéltet tíz kémre.”90 – 60 – 90-es ügynök

Nos, nem akarom elárulni, csupán cseppenként szivárogtatom ki azt a titkot, melyet múlt havi számunkban már elkezdtünk. Ennek első „cseppje” az a forrás, amely tudást, információt nyújt vállalati felső vezetők számára, limitálva azt, mintegy 200 főben, térítés nélkül, 30 napig. Ezt követően pedig ezt a tartalmat már csak 20.000,-Ft+áfa áron tudjuk adni. S hogy az információ erő, amelyért mindig is nyílt vagy burkolt harcok folytak a világban, talán a fenti rövid történet is bizonyítja. A második „csepp” az a forrás, hogy honnan lehet ennek a tudásnak a birtokába jutni? Nos, gondolom Önök is várják már a kulcsot, mindjárt elárulom. De előbb még a harmadik „csepp”-ről had szóljak egy gondolatot: ez pedig az időzítés. Bizonyára Önök is tudják, hogy egy szerencsés esemény kapcsán nem mindegy, hogy a résztvevő jókor, jó időben, jó helyen volt-e akkor? Ahhoz, hogy e kedvező egybeesések megtörténjenek, nem szükséges más, mint kedves olvasók, várják az eseményt, és kellő időben „lecsapjanak” rá.

Szeptember 15-én a tudás, az információ a www.dinamikustarolas.hu Honlapon!


 

Versenyszellem – avagy Sárkányhajóval a világbajnokságra

 

Önök is úgy gondolják, hogy a cégvezetés egy magányos feladat? Amikor a változások és döntések sorozatát egyedül kell meghozni? Amikor egy hajó kormányánál egyedüli navigátorként kell meghatározni a jövőt?
Minden sikeres vállalatvezetés mögött egy jó csapat áll, amely tudásával, hozzáállásával, lojalitásával a vállalkozás motorját adja. Milyen jó, ha a döntések előkészítésekor, az ötletek, gondolatok meglétével segítik a kormányos munkáját. Mi az, ami még ehhez hozzájárulhat? Egy külső segítség, tanácsadó, aki a kívülálló szemüvegén át reálisan látja a cég helyzetét. Csapatmunka, vezéregyéniség, tréner, versenyszellem. Ezekkel a szavakkal összegezhetnénk azt a munkát, amely a mindennapi életben a vállalkozásokra igaz, de különösen jellemző ez a Sárosi Training & Consulting tevékenységére. Sárkányhajózás
Sárosi Erzsébet és Szakál Lóránd munkássága a versenysportból fejlődött sikeres tréneri tevékenységgé. Erzsébet vízilabdázásban remekelt válogatott sportolóként, majd később sárkányhajósként lett Európa bajnok. Lóránd kajakozásban volt Magyar Bajnok, és sárkányhajózásban Európa bajnoki címet szerzett. Mindketten eljutottak Ausztráliába, ahol a világbajnokságon vett részt a sárkányhajós csapat. Erzsébet és Lóránd több, mint tíz éve foglalkoznak szervezetfejlesztéssel, és vezetői trénerképzéssel, hatékonyabbá téve cégvezetők munkáját. Ez az érem egyik oldala.

A másik, - melyet a trénerek megszerettettek - egy olyan szabadidős csapatsportág ismertté tétele, amely az egy csapatban indulók számára összetartást, összpontosítást, fegyelmet eredményez. A jelszavuk: „Együtt többre vagyunk képesek!” . Ez pedig nem más, mint a sárkányhajózás. E csapatsportág keretében 20 evezős, l dobos és egy kormányos adja a hajó legénységét. Aki próbálta már húsz ember munkáját összehangolni, sőt egy ütemre, versenyszerűen „lapátolni” tudja, nem kis teljesítményt követel az evezősöktől. Három aktív, igazolt sportoló a húszból adja a „lelkét” a csapatnak, no és a dobos, kinek karmesteri szavára a húsz ember egységként fogja be a vizet. E lapátolók között is megtaláljuk azt az embert, ki cégvezetőként is csapatjátékosnak, húzó embernek ült be a hajóba, Pásztor Róbertet. A csapat megjárta Olaszországot is, ahol a gondolázás mellett a sárkányhajózásnak is van múltja, hiszen minden évben a Voga Longa, azaz hosszú evezésben résztvevők Pünkösd napján részt vesznek egy 34 km hosszú tengeri evezésen. Ezen az egy napon Velence megmentése érdekében, csak kézzel hajtott járművek közlekedhetnek a vízen.  Július végén pedig, egy forró nyári napon, a Tiszafüreden megrendezett települések közötti versenyben bejutottak a szegedi országos döntőbe. Itt Szolnok városát képviselik. Nem is akármilyen formában: a sárkányhajó világbajnokság kellős közepén, a települések közötti döntőben augusztus végén szurkolhatunk a csapatnak!

A sárkányhajózás szerelmeseinek, és azoknak, akik érdeklődnek e lehetőség iránt néhány érdekes közeli programot ajánlunk szíves figyelmébe.

Sárosi Training & Consulting

Sárkányhajós rendezvények 2010.

 

Augusztus 13. péntek "Öleld át a Tiszát! A tavaly elindított programunkat tovább folytatjuk. A 3 napos rendezvényen sportprogramok, fáklyás vízi felvonulás, kulturális és zenei programok, vetélkedők teszik színessé, és izgalmassá a hétvégét. Helyszín: Szolnok-Martfű sárkányhajós túra 30 km Nevezési díj: 20.000 Ft/fő (a 3 napos programban részt vehetnek az evezősök) Indulás: augusztus 13. 8.00 ( találkozó 7.30-8.00 Garden Hotelben)

Augusztus 14. szombat Martfűn a Tiszán 10.00 sárkányhajó verseny (nevezési díj: 1500 Ft/fő, cégeknek 50.000 Ft+Áfa/csapat a versenyen való indulás.

Augusztus 20. Szarvas Sárkányhajó verseny gyönyörű környezetben, kellemes vízparton rendezzük a versenyt. (nevezési díj: 1500 Ft/fő, cégeknek 50.000 Ft+Áfa/ csapat a versenyen való indulás.

Szarvason Este fáklyás felvonulás a kivilágított sárkányhajóval, fáklyát biztosítunk. Részvételi díj 1500 Ft/fő, gyerekeknek 1000 Ft/fő Augusztus 22. vasárnap Szolnok III. Corporate Games Sárkányhajó verseny, és baráti társaságok versenye (nevezési díj: 1500 Ft/fő, cégeknek 50.000 Ft+Áfa/ csapat a versenyen való indulás.

Augusztus 28-29. Szeged Sárkányhajó Világbajnokság Szeged Települések közötti, és cégek közötti döntő, melyben indul Szolnok csapata, és a Sárosi Training & Consulting

Szeptember 10. péntek Hídjátékok Sárkányhajós verseny a Tiszán Helyszín: Szolnok a Tisza-híd és az új gyalog híd közötti szakasz. A versenyen való indulás délelőtt 9.00-tól folyamatosan történik. A csapatok érkezése és a futamban való részvétel a csapatok által előzetesen kiválasztott időpontban történik. Így nem kell a csapatoknak egész nap várakozni, hogy sorra kerüljenek. Az eredményeket táblára rögzítjük, így mindenki olvashatja a hivatalos eredményeket. Este 18.00-tól zenés táncos est, ünnepélyes díjkiosztás, és vacsora lesz a kerthelységben a Tisza- Szállóban.

Nevezési díj: 1500 Ft/fő, a cégeknek 50.000 Ft+Áfa/csapat

Szeptember I. Bankok közötti sárkányhajó Bajnokság szeptember 25. Szolnok Nevezési díj: 5500 Ft+Áfa/fő A versenyeken a helyezett csapatok kupát, az evezősök pedig érmet, és oklevelet kapnak. A programokon való részvételi szándék esetén részletes versenykiírást küldünk. A csapatok igénye szerint egyeztetés után, folyamatos evezési lehetőséget biztosítunk.


 

ÚJ ÜGYFELEINK

 

A társaság tevékenysége fal- és padlóburkoló lapok, dekorelemek gyártása, valamint kül- és belföldi forgalmazása, ZALAKERÁMIAtovábbá a saját tulajdonban lévő agyag- és mészkőbánya működtetése.

Rendelt termék: APR12 kiegészítők, alkatrészek


A Győri Ipari Parkban működő Stefani Hungaria Gépgyártó Kft a világ autógyárai számára tervez, gyárt egyedi megmunkáló berendezéseket, közreműködik azok üzembe helyezésében és folyamatos karbantartásában.STEFANI MASCHINENBAU
Olyan nevek szerepelnek a palettán, mint a Lamborghini, az AUDI, a Volswagen, a Mercedes és a Porshe neve minden ember számára ugyanazt üzeni: pontosság, megbízhatóság, precizitás.

Rendelt termék: CLIPS (át) szerelhető válaszfal